László Gergely Pál

HAZÁTLANOK

 

                                      Az Enzenberg[1] listákról         

        Napjainkban és általánosan, sokkal nagyobb az érdeklődés a középkori és a honfoglalásbeli, illetve a két világháború között történt események iránt, elfeledve azokat, melyek mondhatni csak a tegnap történtek, illetve most 150-200 éve. Ezek egyike az „Enzenberg listák” néven ismert népszámlálás, melyek megírása 1778. január 27-én kezdődött el Bukovinában, és felkeltette az olvasóközönség érdeklődését.

       Az alapos, németes pontossággal elkészített népszámlálás sok fontos adatok hagyott az utókorra. A frissen megszerzett tartományban végzett összeírásnak több oka volt. Elsősorban a német vezetés a lakosság pontos létszámáról, annak összetételéről kívánt adatokat. Második oknak azt számítom, hogy szükség volt megtudni a családok számát, adóztatás céljából. A harmadik, és talán legfontosabb ok az volt, hogy megtudják a katonaszökevények számát, hollétét. Hiszen tudott dolog, hogy Bukovina bekebelezése előtt is már több ízben fordult az osztrák kormány Moldva vajdájához a szökevények kiadása érdekében.  László János író így emlékszik meg a katonaszökevényekről: „Még ezelőtt 40-50 évvel – vonatkozik itt az 1880-1890-es évekre - is elég sűrűn lehetett a régi öregemberek szájából hallani, ha két azonos nevű családot akartak egymástól megkülönböztetni: „katonacsalád”, avagy „nem katonacsalád”. A katonacsalád elnevezés alatt azok a bukovinai magyarok utódai voltak értendők, kiknek elődei nem a madéfalvi vérengzéssel kapcsolatosan kerültek be a bukovinai magyar telepes községekbe. Ezeknek a tragédiája a madéfalvi szomorú események előtt már húsz évvel vette kezdetét és még a vész után is több éven keresztül folytatódott. Ezek az emberek az Osztrák-Magyar monarchia területén állomásozó különböző ezredektől, néhányan pedig éppen a hadjáratból szöktek meg.” Hadjáratokban bővelkedett a 18. század, a mai Szatmár, Máramaros és Beszterce megyékből kiszökni akkoriban a legrövidebb út Bukovinába vezetett.

     A bukovinai történészek által 2002-ben közzétett lista 77 falu bevándorolt lakosságát tartalmazza, leírva a bevándorlási évet, a családtagok számát és a család származási helyét, társadalmi állapotát (jobbágy, szabad, katona, zsellér, stb.). A lista tanulmányozásakor több dolgot érdemes figyelembe venni. Az első az, hogy az összeírást németek végezték, akiknek a magyar vagy a román nyelvtan teljesen idegen volt. Sok nevet hangzás után írtak be, melyek idegennek tűnhetnek egy olyannak, aki csak a magyar nyelvet beszéli. Kissé eltérve a témától megjegyezném, hogy az 1941-es bukovinai eltávozáskor is román tisztviselők jegyezték be a magyar neveket, ez a legtöbb magyar név elferdítését eredményezte. A hasonlat az Enzenberg népszámlálással fennáll.

     Több név esetében a szerző nem biztos a származásban, így a szülőfalut vagy a szülőföldet írja be családnévnek: Nemegyei, Galaci, Csángó, stb. Sok Erdélyből kitelepedett családneve „Ungurián”, mivel akkor Erdély Magyarországhoz tartozott. A listán található helységnevek felismerésében is több nehézségbe ütköztem, hiszen néhány falu, az ezelőtt több mint 200 évvel végzett népszámlálás után, nevet cserélhetett, beolvadhatott valamelyik szomszédos nagyobb helységbe, vagy egyszerűem kihalt, eltűnt, megszűnt létezni.

   A minket érdeklő bukovinai székelység egy olyan fogalom, mely a nyelvben, kultúrában és sorsban 150 éven keresztül egybeforrt, de a különböző eredetű és nyelvű családokat jelöli. Köztudott, hogy a bukovinai székelyek között sok olyan név létezik, melynek bebizonyítottan nincs magyar eredete, hanem szlovák, német, ukrán, román, lengyel, stb. Erre azt mondanák a régi latinok: nomen est omen, vagyis nevedben a sorsod, múltad.

      Személy szerint a legtöbb székelyföldi származású névről meg vagyok győződve, hogy eredetük magyar, de arról vitatkozni lehet, hogy székely-e. Az Elisabeth Long amerikai kutatónő által végzett DNS tesztek összekötik a mostani elszármazottakat a mostani székelyekkel. Ezek bebizonyítják, hogy a székelységet is a közös nyelv, szokás és kultúra alakította ki, különböző helyekről odaszármazott egyénekből, családokból. Mert eredetük különböző, és egymástól távol eső helyekre mutat, ha kissé jobban visszalépünk az időben.

      A tesztek és a családfák készítésének egyik másik alapja az anyakönyvek tanulmányozása. Szerencsés esetekben ezek már 1680-tól megtalálhatók, így addig vezethetők vissza biztosan a családfák. A kérdés a következő: ha valaki, Pál vagy Péter, szerepel 1680-ban egy székelyföldi anyakönyvben, hogy lehet megállapítani, hogy az székely-e vagy sem? Hiszen lehet csak magyar, aki azelőtt 15-25 évvel költözött oda. Vagy egyszerűbben: ha egy magyar 15-25 éve él Franciaországban, Ausztriában, vagy bárhol, akkor eredete már francia vagy osztrák? Nehezen hinném. Azt lehet állítani, hogy minden székely magyar, azt már kevésbé, hogy minden magyar székely. 

       Térjünk vissza az Enzenberg listára. Az általam megtalált adatok csak a mostani Szucsáva megyére, vagyis Dél-Bukovinára vonatkoznak. A népszámlálás két éven keresztül, 1778-1779-ben zajlott le, télen leginkább, mikor a lakosok általában otthon tartózkodtak. A később alakult magyar falvak, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva nem szerepelnek benne, akárcsak a később letelepedett németek sem. Alig néhány német név lelhető fel (Hann, Hoffmann).     

       Istensegíts és Fogadjisten adatai megjelentek a 2009-ben kiadott könyvemben,[2] ezért csak a többi 75 helység lakosai tanulmányoztam. Sikerült 28 faluban magyarokat azonosítani, összesen 111 családot, melyek létszáma megközelítőleg 600 személy. Legtöbben a mai Beszterce-Naszód megyéből származnak és akad köztük 24 családfő a 2-es határőrezredből, 35 jobbágy-, 5 szabad-, 19 alattvaló- és 9 zsellércsalád is. Tekintsünk kissé az adatokra: 

                                                          1. Băieşti

                                                           2.Bălăceana

                                                        3. Berchişeşti

     Meggyőződésem, hogy a népszámlálás alkalmával összeállított listákon szereplő családok és nevek nem képezik a teljes kimutatást. Mert sokan lehettek, akik az akkori törvények elől bujkáltak Ezeknek nyomós okuk lehetett arra, hogy ne tartózkodjanak otthonukban a népszámláláskor. Egy másik kérdés az volna, hogy beköltöztek-e ezekből a családokból a Bukovinában akkor alakuló magyar falvakba? S ha igen, kik és hányan?