László Gergely Pál

HAZÁTLANOK

 

 

A II. (naszódi) határőrezred

 

 

    Amikor Mária Terézia császárnő elhatározta, hogy az Adriai tengertől Lengyelországig határőrséget állít fel, még maga sem gondolta, hogy milyen provokációknak lesz kiszolgáltatva. A naszódi ezred kis idővel a székely ezred előtt kezdett alakulni. Jelen pillanatig a történészek, köztük jómagam is, úgy értelmeztük a talált dokumentumokat, hogy a II. határőrezred megalakítás sokkal könnyebb folyamat volt, mint a székely katonaságé. Az újabban feltárt okiratok azonban cáfolják ezt, ezért kerülnek, rövidített változatban, bemutatásra.  

    Érdekesnek tűnhet, hogy egy olyannak, aki Bukovina történelmével foglalkozik miért fontos a naszódi határőrezred felállításának ténye. Több ok is van erre. Nemcsak azért fontos, mert szomszédos területekről van szó az eljövendő Bukovinával, hanem azért is, mert Beszterce megyében is éltek magyarok, akik utólag Bukovinába telepedtek.

    Századok során sok észak-erdélyi lakos, kisebb-nagyobb csoportokban vagy magányosan elhagyta szülőföldjét és Bukovinába vagy Moldvába vándorolt. A kivándorlás okai különbözőek: szegénység, termőföld hiánya, drágaság, éhezés, kizsákmányolások, vallási elnyomások és a katonaságtól való félsz, amely akkoriban 6-10 év volt. Bár komoly veszélynek tették ki magukat, ha szökésen kapják őket, mégis titkos hegyi ösvényeken megkerülték a plájások kordonját, eljövendő helyeiken új településeket alkottak vagy a már meglevőkbe helyezkedtek el.  

   A 18. században a kivándorlás hatalmas méreteket öltött, hiszen ekkor kezdődött el a besztercei szászokkal a sok nézeteltérés, amely a Radna völgyének militarizásával ért véget.

   Már 1725. áprilisban jelentik a besztercei delegátusok Nagyszebenbe, hogy számos falu lakossága szétszéledt, sok helység üresen tátong. Aki még ott van, az is készül elmenni a tavasz beálltával, a nincstelenség és az adók miatt.

   A nagyszebeni gubernium 1739-1740 közt közli a besztercei magisztrátussal, hogy milyen intézkedéseket foganasítson az emigráció megakadályozására. Pontos kimutatások maradta fenn a kivándorlásról: 1738-39-ben 15 család telepedett át Moldvába vagy a szomszédos területekre a Radna völgyéből, 15 pedig Máramaros megyébe. 1740-ben már falva és családok szerint soroltattak fel a kitelepedettek, összesen 184 család. 1742. június 26-án jelenti Stefan Steiweth polgármester, hogy 10-20-as csoportokban mennek el az emberek, csak Maieru községből egyszerre 35 család távozott. Ugyan azon év szeptemberében jelenti a besztercei magisztrátus, hogy újabb 400 személy távozott Moldvába. 1746. június 9-én jelentik a hatóságoknak, hogy nagy csoport gyűlt össze Tauri, Mintiu és Lusca környékén, kivándorolni készülnek. A dumitra-i kapitány parancsot kap a kivándorlás megakadályozására. Palatkai László főbíró jelenti Besztercébe, hogy több falu lakossága készül kivándorolni. Leginkább a Szamos menti Rebra völgyén távoztak. Az egyik csoportot a tauri-i bíró vezette, és bár 200 katona üldözte őket, sikerült átmenni 300 férfinak és nőnek. Ezek fel voltak fegyverkezve 102 puskával, lándzsákkal, kaszákkal és vasvillákkal, sok esetben a nők is fegyvert viseltek. Találkoztak útközben egy juhásszal, kivel tudatták, hogy inkább meghalnak, de nem térnek vissza, mert az adók és a jobbágyi terhek elviselhetetlenek. El lehet képzelni elkeseredésüket.

    Most már a kormány is kezdett felfigyelni, és Haller János gróf, Erdély akkori gubernátora közli őfelsége a császárnő parancsát: létre kell hozni egy inkviziciós (sic!) bizottságot, megállapítani a nagyméretű kivándorlás okait. Erre kinevezi Teleki Pál fogarasi grófot, Mara László és Torma János prefektusokat és Beszterce város polgármesterét, Stefan Seiwert-et. Ugyan akkor minden eszközzel meg kell akadályozni az adófizetők kivándorlását. Különböző megfélemlítő intézkedéseket szándékoznak hozni. 1749-ben Georg Töckelt besztercei szenátor javasolja a menekülők ingatlanainak elárverezését. A probléma csak ott volt, hogy ezeknek vagyonuk annyi volt, amennyit a hátukra vehettek, kivéve egy-két állatot. 1754. május 6-án Thomas Cziegler szenátor és martin Conrad Rohrann képviselő újabb intézkedéseket javasol. Hogy ezeknek semmi eredménye nem lett, az világos, az áradatot feltartóztatni már nem lehetett. 1757. március 23-án három plájás, határőr is megszökött. Egy másiknak, Marosán Józsefnek már nem sikerült, ezért elrettentő például 1757. június 4-én kivégezték.

    A hatóságok azonban az iránt is érdeklődtek, hogy milyen az élet „odaát”, miért igyekeznek az emberek oda. Több tanúvallomás létezik, nézzük az Etzken Jánosét 1758. október 23-ról, aki Korda György birtokos gondnoka. Harmadmagával ment át a határon három szökevény jobbágyot keresni. Megtalálta őket Campulung-on túl, a humor-i kolostor mellett. Etzken 11 napot töltött ott, mert várta az utazási engedélyeket szolgáinak Jászvásárból. Azonban ezek nem jöttek, ő meg nem mert utánuk utazni, mivel akkor már az a hír keringett, hogy Jászvásár környékén tatárok portyáznak. Mivel a határokat lezárták, Etzken csak a máramarosi Telcs-en át jutott vissza Besztercébe, persze, csak kíséretével. A szökevényekkel, ha mégis kézre kerültek, kíméletlenül bántak: az egyik kilenc hét börtön és 24 botütés után engedték haza, egy másikat 25 botütés után. 1760. július 14-én 300 családos és több nőtlen készül szökni. Vezetőjük egy kapitány Moldvából, aki 30 fegyveres legénnyel jött utánuk. Persze a kalauzoknak fejenkénti díjat is kell fizetni. Egy másik kapitány 60-70 emberrel készül kiszabadítani a Tigau és Arcalis környékén letartóztatott jobbágyokat. A hírek szerint a moldvai vajda több hónapon át ingyen élelmezi a menekülteket, a letelepedőknek 10 év adómentességet ígér, majd utána fejenként 14 dénárt kell fizessenek és minden szarvasmarha után 14 banit. Egy nap után, július 15-én 33-an távoztak a határon át, puskákkal, pisztolyokkal és kardokkal felfegyverkezve. Johann Klein besztercei polgármester parancsot ad a radna völgyi falvaknak, hogy fegyveresen akadályozzák meg a határátkelést. Senki se merjen a szökevényektől bármit is vásárolni, mert büntetésben részesül, elveszti a pénzét és a portékát is.  Ennek ellenére július 18-án 500 szökevény megy át Rebrisoara-n. Érdekes a menet leírása, vezetőjük egy kapitány: elől ment néhány gyalogos puskával, utánuk a nők lóháton, kezükben kasza vagy sarló, mellettük jobbról-balról puskás férfiak, majd következtek puskás, lándzsás és vasvillás férfiak, akik a birkákat és teheneket terelték. A menetet a kapitány zárta puskával és vasvillákkal felszerelt férfiakkal. A falusiakat felszólították, hogy ne ellenkezzenek, térjenek ki útjukból. Ez utóbbiaknak nem is kellett sok biztatás, hisz gyakorlatilag ők sem tudták, hogy mikor kerül rájuk a sor. Azt is tudták, hogy amelyik faluban áruló akad, azt a szökevények felgyújtják. De nyíltan is kiálltak. Amikor Bidner Hannes küldve lett a falvakat felszólítani a szökevények megakadályozására, Sangeorz-ban ezzel fogadták: „Egyszer s mindenkorra mi nem adunk embereket, mert nem vagyunk katonák. Ha a földesúr el akarja fogni jobbágyait, akkor jöjjön és fogja meg őket személyesen. És ti, aki a felszólítással jöttetek, mehettek nyugodtan vissza, mert senki sem fog rátok hallgatni.” Nos, ez már nyílt lázadásnak néz ki, még akkor is, ha csak egy faluról van szó.

    1760. szeptember 30-án 14 jobbágy menekült Teleki Pál birtokáról nem annyira miatta, mint a szász gazdatisztje kegyetlensége miatt. 1761. április 1-én Moshard határőrhadnagy jelenti felettesének, hogy ismét gyülekeznek menekültek. Nem tud velük szembe szállani, mert neki és embereinek alig van valamire való fegyverük és kevesen is vannak. Ha erősíti az egyik határrészt, gyengíti a másikat, és ezt a szökevények jól tudják, mert komoly kémhálózattal rendelkeznek. Fegyver dolgából is sokkal jobban felszereltek. Az események szaporodnak is és súlyosabbak is: 1761. június 17-én 60 nagyfalusi ment át a határon. Rá egy napra öt falu parasztjai kirabolták Bethlen György, Cserényi és más uraságok jószágait, a szolgákat megverték és indulnak Moldvába. Június 22-én fegyveres összetűzésre került sor a Dumitriu-Terpiu-Cepan falvaktól zárt háromszögben. Több menekülő meghalt, hármat elfogtak. Magába véve ez nem valami különleges, a amikor megnézzük, hogy mit koboztak el, akkor rájöhetünk a kivándorlás méreteire: 956 kisebb-nagyobb szarvasmarhát és 36 megrakott szekeret! Már állt a harca javából. Hisz kiküldik Szilvássy kapitányt 200 gyalogossal, 2 század dragonyossal, rövidesen még küldenek utána 50 katonát és aknavetőket. 1763. szeptember 3-án Beszterce katonai parancsnoka, Urbani alezredes jelenti, hogy ismét 100 ember menekült át a határon. Lehetne folytatni, hisz bőségesen állanak adatok a rendelkezésünkre, de nem az volt a cél hanem az, hogy bemutassuk: az egész Erdélyből menekültek Moldvába és Bukovinába. Az utolsó lista, a besztercevárosi menekülni készülőkkel 1785. június 10-ről származik, néven nevezve a készülődőket: köztük Tolmács Jakab és Horváth Miklós.    

 

A valachokról.

 

    1759. március 17.

    Tény az, hogy ezeknek nemcsak a katonaság, de más sem volt igen volt a ínyükre. Főleg a pópák nyugtalankodtak, azok közül is inkább azok, akik nem egyesültek. Különböző petíciókat küldözgettek Nagyszebenbe, és ezekből általában kiviláglik, hogy tulajdon képen mire is törekedtek. Például a „taxa capitis” vagyis a fejadó úgy volt kimérve rájuk, mint jobbágyokra, amely lényegesen kisebb volt a szabadparasztokénál. Azonban szerették volna a valachusok, hogy szabadparasztokként legyenek elkönyvelve, de jobbágyadót fizessenek. Mint szabadparasztok jogot követelhetnének a földre, például a Radna völgyében, bár ez abban az esetben sem volna jogilag lehetséges, mert Őfelsége a besztercei szászoknak adományozta a földet. Azonban hiába követelőznek, mert még adó dolgában is csak a királyi adót fizették be, hátralékban vannak. Jogaikat sem követelhetik „de jure” mivel az adóbeszedőket botokkal űzték el. Az is bizonyításra került, hogy a hegyek nem voltak a valach falvak tulajdonai, hanem Beszterce városáé. Állataikat ott legeltették, de még az évi adót is alig lehetett rajtuk behajtani. Másik probléma volt a pálinkafőzés, ahol ne értették meg a valachusok, hogy saját használtra főzhetnek, de kereskedésre engedély kell. Lehetetlen az a kérésük is, hogy az olyan falvakban ahol ők vannak többségben, csak ők ítélkezhessenek. Nézzünk egy írásrészt, az akkori magyar nyelvből: „Bizalmas Jo Uram Inspektor Uram! Naszódi Galán Maxin nyavalyás siránkozva jöve hozzám panaszolva, hogy Nagys. jo Uram ötet prosequallya, üldezi és incaptiváltatni akarja, olly szin és praetexus alatt, hogy az midőn ő az Plájesóknak káplárja lött volna extorsiokat tett volna, holott mennyi tisztei voltanak elöljárói compescálták volne ötett, de nyiván ez csak praetextus, mert ha ő neki Scriptotenüs  megküldettetik kitöl mit vett volna extorsive, kész magát defendálni és számot adni...”   

1759. jún. 20. Naszód, Feldru, Salva megtagadják az adófizetést, a behajtókat elűzik. A valachusok falvanként esküdnek fel a besztercei szászok ellen. Még ekkor sem dönti el a hatalom, hogy erélyesebben lépjen fel. Íme egy levélrészlet, mely a máramarosi magisztrátusnak küldetett: „A mi az oláhoknak vakmerő tselekedetét és a Magistrátus ellen való conjuratióját illeti, nem lévén pro hinc et nunc mod benne, hogy a debita subordinatio efficaciter hellyre hozattatasék, várni kell az idötől, és ez alatt tsendesen bánni vellek….”

    Augusztus 20-án, jelenti Peter Roth radnai kocsmáros, hogy megjelent előtte, egy írást lobogtatva Stefan Cute alias Nimigean: a városnak gyűjtött széna fele a valach templomé, fele a lutheránus templomé lesz, az őrség a faluban megszűnik, erdőmunkát a városnak többé nem végeznek, minden radnai lakos kocsmát nyithat magának, az idegenek, vagyis a nem románok csak akkor lehetnek földtulajdonosok vagy dolgozhatnak meg földet, ha be tudják bizonyítani, hogy melyik uraságtól kapták azt.  November 25-én a fent nevezett Stefan kirabolja a nagyfalusi vámot. Csak ekkor kezdenek kissé a hatóságok puhatolózni.

 

Az események időrendben

 

1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellene. December 18-án a naszódi „non uniti” főesperes több embert átszöktetett Moldvába.

1761.

    A feldru-i Stefan Cute alias Nimigeanu, aki eddig már háromszor járta meg Bécset “német dolmányba felöltözve járja fegyveres kísérettel a falvakat, parancsokat osztogat, mint egy tiszt, embereket ver meg, halállal fenyegeti azokat, akik neki nem engedelmeskednek.”

    Március 17-én Stefan Cute lerohanta embereivel a radna-i városházat.

     29-én a magyarok és szászok kérik a magisztrátust, hogy intézkedjen a csendháborítók ellen.

    Április 23-án Beszterce katonai parancsnoka Castelli bejelenti, hogy várható Buccow tábornok megérkezése.

    Május 15-én a gubernatorium parancsot ad Petre Grigoras felbujtó lefejezésre Beszterce piacán, testét kerékre vonják és fejét, elrettentő példaként, karóba tűzik.

    Június 12-én a plájások kapitánya jelenti, hogy a Dealu Fraii-n levő akasztófát kidöntötték, és a menekülőket figyelmeztető írást, hogy halál vár rájuk elfogatás esetén, tönkretették.

    Június 28-án Bethlen Miklós gróf vezetésével Besztercébe érkezik a gubernátori bizottság, pár napra rá utánuk jön Buccow generális. A Bizottság többek közt nyilvánosságra hozza, hogy a határmenti falvak lakóit nem lehet katonaságra kötelezni, a valach csak akkor lehet határőr, ha áttér a katolikus vagy az új (görög-katolikus) vallásra. Amíg a Bizottság Besztercén tevékenykedett, Buccow a környéket járta, felmérni a lehetőségeket. Jellemző rá, hogy a magyarokkal ellenszenvesen viselkedett. Budák helységben félrevonta Michael Bruckenthalt, és azt mondta neki: “a szász nemzetet fel, nagyon fel kell emelni, jóval a magyarok felé!”

    Július 3-án Castelli átadja a besztercei garnizon parancsnokságát Szilvássy kapitánynak.

     Október. Buccow benyújtja határőrtervezetét.

     November 24. Samuil Weber komiszár letartóztatja és vasra vereti Stefan Cute felbujtót.

1762.

    Január 20. A császárnő elfogadja a határőrtervezetet.

    Március 10. Schrőder báró-alezredes elhagyja a vidéket. A parancsnokság megbízásából felméréseket végzett a határőrség létrehozására.

    Március 12. Kemény László gubernátor jelentése a nem egyesült és az egyesült oláhok között. Az előbbiek nem akarják átadni templomaikat.

    Április 11. Buccow kinevezése Erdélybe.

    Április 16. A császárnő jóváhagyja a a Daun József Lepold gróf-marsall által módosított határőrtervezetet.

   Május 19. A besztercei magisztrátus kijelenti 100 helység képviselője előtt, hogy elhatároztatott a határőrség felállítása. Naszódban 23 faluból sorolnak be katonákat: Rodna, Maieru, Sangeorz, Lesu, Ilva, Feldru, Vararea, Rebra, Rebrisoara, Nasaud, Salva, Hordou, Telciu, Bichigiu, Suplai, Poiana Zagrii, Gaureni, Runc, Zagra, Mocod,  Mititei, Nusfalau, Santioana. 

A gyalogezred parancsnoka Raschütz Georg alezredes, a dragonyosoké Dombrovka alezredes. Tisztek: Toussaint, Humbourg, Sburlatti, Belloni, Delvardi, Cosimelli. Tábori pap: Naszódi Teódor.  

    Október 12. Megérkeznek az alakulatok zászlói.

1763.

    Május 10. Naszód mellett a dragonyosok leteszik a hűségesküt. Salva mellett a gyalogosok fellázadnak, Buccow és kísérete menekülni kényszerül.

1764.

    Március 16. Raschütz nyugdíjba megy, helyébe kinevezik Carol Enzenberg-et. Még bevezetnek hét községbe katonaságot: Monor, Gledin, Sieuti, Budac, Ragla, Morareni, Rusii-Munti.

1765.

    Február. 20. Megjelenik az első határőrszabályzat.

    Február. 24. A bécsi udvar jóváhagyja a határszabályozást az óradnavölgyi románok és szászok közt.

    Március. 26. Enzenberg parancsot ad lakásépítésre, a vezérkar tisztjei számára.

    Március. 28. Moldvába és Munténiába csak akkor szabad leveleket küldeni, ha azokat előzetesen a főparancsnokág jóváhagyta.

    Március. 29. A szászok kártérítésért folyamodnak Nagyszebenbe a földjeikre telepített oláh (valach) határőrök miatt.

    Június. 14. Kormányparancs, hogy a szász területen élő határőrtiszteket fával el kell látni.

    Június. 29. Czegei Vass Ádám, Béldi József és Wolff Johann meghatározzák az óradnai oppidum és a besztercei szász körzet közti határt.

    November. A vezérkari kapitány, Hohenhausen báró bemutatja a radnavölgyi katonai térképet.

    December. 18. Stefan Cute zászlós (Standard Führer) pere, aki sok „kellemetlenséget” okozott a határőrség szervezésekor. Utólag egy fejhosszal megrövidítik.

1766.

    Január 5. Mivel nem sikerült a szász körzetben élő határőröket a Radna völgyébe költöztetni, megpróbálják őket másfele vinni. Ezek elköltöztetésével egész helységek szabadulnának fel a szász körzetben, oda be lehet költöztetni azokat a Radna völgyi szászokat és magyarokat, akikre nincs szükség a bányászatban. Jelentés küldendő a főparancsnokságnak minden menekültről vagy katonaszökevényről.

    Január 9. A szászok átadják a határőrszolgálatnak a Radna völgyét következő falvakkal: Maieru, Sangeorz, Lesu, Ilva, Feldru, Vararea, Rebra, Rebrisoara, Nasaud, Salva, Hordou, Telciu, Bichigiu, Suplai, Poiana Zagrii, Gaureni, Runc, Zagra, Mocod és Mititei. Érdekes, hogy a levelükben négy évvel korábbi, 1762-ős dátumot írnak, szégyenükben, mert halasztgatták a határőrség létrejöttét. Persze, a császárnőnek megemlítik a szász nemzet örökös és állandó hűségét is benne.

    A századok elhelyezése:

 I. Monor, Rusii Munti, Gledin, Morareni,

II. Budacul Romana, Nusfalau, Sieuti, Ragla, Santioana,

III. Borgo-Tiha, Borgo-Prund, Borgo-Muraseni, Borgo-Bistrita,

IV. Borgo- Joseni, Borgo-Suseni, Borgo-Rus, Borgo Mijloceni,

V. Rodna Vechie, Maieru, Ilva Mare, Rodna- Noua,

VI. Sangeorz, Saniosif, Magura,

VII. Feldru, Ilva Mica, Lesu,

VIII. Rebrisoara, Rebra Mare, Nepos, Parva,

IX. Nasaud, Salva,

X.Telciu, Hordou, Bichigiu, Romuli,

XI. Zagra, Poieni, Gaureni, Suplaiu,

XII. Mocod Runc, Mititei.

    Érdekes átnézni, hogy ki volt a parancsnok és melyik helységbe volt bekovártélyozva[1]:

1. Naszódt: Vicecollonelus Carolus Liber Baro ab Enzenberg

2. Földra: Supremus Vigiliarum Magister (őrnagy) Franciscul Liber Baro Toussaint

3. Ilva Mica. Prim. Locumtenens Johannes Geberg

4. St Geörg: Prim. Loc. Fridericus de Fröhlich

5. Major: Capitaneus Franciscus de Luk

6. Rodna: Capitaneus Frenciscus de Verasdi

7. Ilva Mare: Prim. Loc. Ernestus L.B. de Schirnding

8. Mogora: Sec. Loc. Georgius Halbmann

9. Lesch: Prim. Loc. Ernestus Fridericus Schott

10. Varaira: Prim. Loc. Johannes jacobus de Heinde

11. Rebresora: Capit. Heribertus Josephus Bocquier

12. Rebra Mare: Sec. Loc. Antonius de Hixelperger

13. Szalva: Capit. Antonius de Belloni

14. Hordo: Prim. Loc. Franciscus

15. Teltsch: Capit: Johannes de Hiebel

16. Pikisch: Prim. Loc. Josephus de Barath

17. Gauren: Sec. Loc. Leopoldus de Lauterspach

18. Suplaj: Sec. Loc. Josephus de Sagmiller

19. Pojen: Prim. Loc. Ignatius de Stojanick

20. Zagra: Capit. Antonius de Mertlach

21. Runk: Sec. Loc. Antonius Knall

22. Mittite: Prim.Loc. Bunivall de Leibinger

23. Maccod: Capit. Gerhardus de Schnieder

24. Nagjfalu: Prim. Loc. Stephanus Seiverth

25. Kis Sajo: Sec. Loc. Ioannes de Szakadaty

26. Monor: Capit. Franciscus Maria de Palazzi

27. Gleden: Sec. Loc. Adamus Joseph Wurtzer

28. M. Orosz Falu: Cap. Carolus de Silij

29. Monosfalu: Vexilifer Mauritius Zapatta

30. Erdezakal: Prim. Loc Carolus Schmied

31. Olah Budak: Sec. Loc. Johannes de Jelleschitz

32. Raglia:---------------

    1766. szeptember 26-án várják Hadik András parancsnok megérkezését.

    1766. november 12-én Bécsben Mária Terézia császárnő, Mauritius Lacy gróf és Ludovicus Türkheim aláírják, és életbe léptetik a Határőrszabályzatot. (Grenz-Statut). 

1767.

    Március 6-án a gubernium valach nyelven is kiadja a Határőrszabályzatot.

    Október 19-én Enzenberg jelenti, hogy a moldvaiak a határon innen területeket foglaltak el.

1769.

    Április 10-én Enzenberg kéri a radnai és borgói átjárók megerősítését. Rá 10 napra elrendeli, hogy Radnán 4476 katonának tábort rendezzenek be.

1777.

    November 16-án Enzenberg tábornokot kinevezik Bukovina kormányzójának.

    Utólag érdemes a leírtakat végiggondolni. Miért is volt a nagy valach forrongás, honnan nekik ekkora bátorság? Hiszen felszabadultak, ha katonák lettek. De a dolog rejtélyét máshol, az akkori politikai konjunktúrában kell keresni. Hagyományosan, a besztercei szászok és a nagyszebeni szászok kitűnő viszonyban voltak. Egy nemzet, egy érdek, miért ne lett volna? Tanulmányozva Bruckenthal Sámuel viselkedését rájöhetünk, hogy amennyire erőltette a székelyek katonásítását, annyira nem helyeselte a naszódi alakulatot. A székely nemzet erejének megtörési szándékát nem titkolta, de Besztercében, ott már az ő nemzete volt. Az a nemzet, aki már bemelegedett ottlétébe, meggazdagodott, a törvényeket is ő hozta, magának megfelelően. Most meg ráébredt, hogy nemcsak katonaságot telepítenek a nyakára, hanem a vidéket is katonai parancsnok vezeti, sőt a Radna völgyét is át kell adja hadicélokra. Bár a Radna völgyi falvak sok adóval nem járultak hozzá a szászok jólétéhez, de sok és értékes nemesfém bánya volt a völgyben: aranyat, ezüstöt, rezet lehetett onnan kiaknázni. Majd a vámok is hoztak jó bevételeket. És akkor nem kell azon csodálkozni, hogy a besztercei szászok titokban biztatták a valachokat lázongani. Mert esküdöztek a valach falvak a szászok ellen, de soha egyet sem bántottak, csak a fenyegetőzésnél maradtak.

    Buccow köztudottan szászpárti volt. Ennek távozása majd halála csak a szászoknak lehetett kárára. De megjelent egy Enzenberg, akivel nem lehetett tréfálni, akit nem lehetett megvesztegetni, de fenyegetni sem. Ő nem húzta – halasztotta évekig a dolgokat, a megoldásokat, a cselekvések embere volt, aki gyorsan döntött és még gyorsabban ítélkezett. Sikerült a káoszt rövidesen megfékeznie, hogy távozásával Bukovinába ismét felboruljon a rend. De őseink nyertek vele Bukovinában, mert derék, becsületes, józan gondolkodás emberként tartották számon.     

 

[1] Helyesírás úgy, hogy az a naszódi római-katolikus anykönyvben bejegyeztetett 1765-1771 közt